Thy Catafalque - Kel Keleti Szél

Én ősszel megyek, köd ballag utánam,
gurul csapás párás földeken.
Barázdák közt lélegzik az Isten,
de a melegséged izzik csak bennem.

És az eső hull egyre,
leszakad a szívemre,
zuhog, esik mindenre,
leszakad a lelkemre,
cserepekre, kertekre,
esik, esik mindenre.

Már nyirkos felhők mélyén hordod a szíved,
már zúg a földre régi, nagy eső,
s én tűnt városban köd leszek majd végül,
holt utcákon bolyongó idő.

És az eső hull egyre,
leszakad a szívemre,
zuhog, esik mindenre,
leszakad a lelkemre,
cserepekre, kertekre,
esik, esik mindenre.

Sebesség, mozgás, dinamika lendül,
rohanó kerekek robaja dalunk,
zakatol a jelen, készül a jövő,
rohanó kerekek robaja dalunk.

Mechanika-ikonok lángja felettünk,
nyers tömbökben feszül az idő,
alakít, formál, termel a haladás,
nyers tömbökben feszül az idő.

Tűz vezeti az elmét, gyújtja a dalunk,
ó nézd, fekete mezőkön láng a tudomány!

Sebesség, mozgás, dinamika lendül,
rohanó kerekek robaja dalunk.
zakatol a jelen, készül a jövő,
rohanó kerekek robaja dalunk.

Szárnyakat szerkeszt testnek az akarat,
hajtja a magasba millió szív,
repüljön, szökjön, meneküljön messze,
emeli a mélyből millió szív.

Tűz vezeti az elmét, gyújtja a dalunk.
ó nézd, fekete mezőkön láng a tudomány!

Meteorok égnek vörösen a Földnek,
meteorok égnek fekete mezőknek.

Внимание! Говорит и показывает Москва!
Работают все центральные каналы телевидения. Смотрите и слушайте Москву.

Kék hajnal kihasad, feltör,
kék ingem kiszabom az égből,
kék ingem lobogó, s nézd csak -
kék erdőn korona a harmat.

Lélegzem eleven kékből,
kék ingem kiszabom az égből,
kék ingem lobogó, s nézd csak -
kék erdőn korona a harmat.

Nézz rám, jó nap anyám, nézz rám,
járd át a gyökerem, a vénám,
töltsd színig szívemet fénnyel,
lüktessen a fekete földdel.

Fond össze levelem, cérnám,
járd át a gyökerem, a vénám,
töltsd színig szívemet fénnyel,
dobbanjon a fekete földdel.

Át folyamokon, túl a hegyeken,
végteleneken, rengetegeken
kel keleti szél, hogy hazavigyen,
hogy hazavigyen, hogy hazavigyen.

Jön alagúton, vaskerekeken,
át a hidakon, gyártelepeken
kel keleti szél, hogy hazavigyen,
hogy hazavigyen, hogy hazavigyen.

Át az anyagon, rőt szöveteken,
szerveken és szervezeteken
kel keleti szél, hogy hazavigyen,
hogy hazavigyen, hogy hazavigyen.

Kő koppan, zúg erdő, fenn úszik kék felhő,
fenn úszik kék felhő, erdő zúg, koppan kő.

És kincseim szétszórván hosszú, téli utakon,
és ifjúságom halott szarvas dermedő szívében,
mert földön rohanó, gyönge árnyéka lettem csupán
egy égbolton röpülő elfoszló, elvesző felhőnek.

Minden test fű, elszáll a széllel.
Minden test fű, elszáll a széllel.

Harang az erdőn,
jegenyedal,
tudom, sár lesz a kar
vagy tar gallyak végül,
hajlik a mélyekbe minden,
vadludak tűnnek a napba,
szél zörög éjjel a testben.

Ha a völgybe legurul a nap majd,
a melegbe trilobitaszív
dobol újra, beledobol halkan,
ver a földben trilobitaszív.

Forog, fordul az anyag a testben,
leszek házad, trilobitaszív.
Vigyél által ezen a világon,
dolgozz bennem, trilobitaszív.

És a síkra kigurul a nap majd,
a melegbe trilobitaszív
dobol újra, beledobol halkan,
ver a földben trilobitaszív.

Forog, fordul az anyag a testben,
leszek házad, trilobitaszív.
Vigyél által ezen a világon,
dolgozz bennem, trilobitaszív.

Hej, lerohan a lét,
hej, lerohan az élet!
Hej, lerohan a lét,
hej, lerohan az élet!

Planéta pulzál, csendmalom őröl
benne, világít kéken a hold.
Planéta pulzál, csendmalom morzsol,
benne morajjá mélyül a holt
űr hideg dallama, énekelj, Holdanya,
csillagzat, kométa, éjbevesző.
Énekelj, Holdanya, lüktet a planéta,
égi test, gázlabda, fekete mező.

Ó, örvény, éjszaka-massza, nehezül a mélység.
Lassan hajtja ugyanaz az álom minden részét
körbe-körbe, örök körökbe, anyag az anyagban,
planéta munkál minden magban, szakadatlan.

Ó, örvény, éjszaka-massza, nehezül a mélység.
Lassan hajtja ugyanaz az álom minden részét
körbe-körbe, örök körökbe, anyag az anyagban,
planéta munkál milliárd magban, eleven katlan mind.

Magma!

A kemence melegedne,
olvad, egyre izzik a szíve.
Ki a mélyből, a sötétből,
vörösen tör fel, fel az égre.

Ez a kamra hamut őröl,
anyagot gyárt, gyúr üres űrből.
Ásvány ásít fel a mélyből,
le a kék hold hűlt üvegéről.

Épül, alakul,
magból magasul!

Vashegyek! Rengeteg mélyetek mormol!
Kőhegyek zengenek, zúgnak a porból!
Vashegyek! Rengeteg mélyetek mormol!
Kőhegyek zengenek, zúgnak a porból!

Ez a rend idebenn.
Konok, szigorú.
Csilló titkok metszik a formát,
hidegen ragyog a hatalmas éj.

Érchegy csillog fehéren,
szikrát szór az éjben,
termeiben ütem zeng,
folyosóin ütem zeng.

Merev vonalat kalapál itt
minden testnek az erő,
csarnokokban ütem zeng,
járatokban ütem zeng,

Vashegy, énekelj!
Vashegy, énekelj!